Gelencsér Hajni

ÉTELINTOLERANCIA

Az ételintolerancia minden 3. ! embert érint, a tendencia pedig sajnos növekvő.

Előfordulhat, hogy valaki egészségesen táplálkozik, mégis rengeteg tünete van, amit nem tud hova tenni.

Kifejezetten tápanyagdús és egészséges élelmiszerek is kiválthatnak tüneteket, ha valaki érzékeny rá. Attól is függ, milyen erősek a tünetek, hogy az illető szervezetében milyen enzimek termelődnek/vagy éppen pont, hogy nem termelődnek, továbbá attól is, hogy az adott ételből mennyit fogyaszt az illető.

Az ételintolerancia tünetei alattomosan jelennek meg és rendívül sokrétűek (mások felnőtteknél és gyermekeknél). Felnőtteknél a leggyakoribbak az emésztéssel, bőrproblémával, idegrendszerrel kapcsolatos tünetek. Gyermekeknél is lehetnek hasi panaszok- ugyanúgy lehet puffadás, székrekedés, hasmenés, s gyakori a gyermekkori ekcéma is, továbbá figyelemhiány-hiperaktivitás
zavar (ADHD) – talán ez az egyik leggyakoribb, s egyben legnagyobb különbség. Ha fogyasztunk olyan ételeket, amelyek ellen ellenagyagot termel a szervezetünk, a szervezetünk sosem tud megpihenni, mindaddig gyulladásban lesz, amíg el nem hagyjuk őket, hosszútávon meg is betegíthet.

Mik a leggyakoribb tünetek felnőtteknél?

Az ételintoleranciát nehéz beazonosítani, azt, hogy mely ételekkel van pontosan a probléma, mivel az ételérzékenység nem feltétlenül azonnal az étel elfogyasztása után okoz tüneteket, hanem lehet, hogy másod, -vagy akár harmadnap.

Sokszor hallom, hogy az orvos elküldte a vendéget allergiavizsgálatra, és az nem mutatott ki semmit, mégis vannak a betegnek panaszai. Na igen, mert az allergia vizsgálat IgE típusú antitestet néz, nem IgG-t, mint például a FOODTEST. Az allergia és az intolerancia sokban különbözik, de a lényeg, hogy az intoleranciára a lassú ellenagyag képződés jellemző, mely a szövetekbe lerakódva gyulladást okoz.

A FOODTEST 200+ ételintolerancia vizsgálat mindössze pár csepp vérmintából kimutatja, hogy a több, mint 220 féle étel közül milyen ételekre és azokra milyen mértékben van érzékenységünk.

Hogy nézethetem meg, mire vagyok érzékeny?

Ezt a lehetőséget mindig fel szoktam ajánlani azoknak a vendégeimnek, akik táplálkozási tanácsadásra jönnek hozzám, de bárkinek elérhető, aki kedvezményes áron el szeretné végezni. A mintavétel gyors, egyszerű és fájdalommentes, amit az otthonodban is kényelmesen el tudsz végezni! Választhatod a laboratóriumi mintavételt is, én az otthonit választottam, amikor én voltam kiváncsi az érzékenységeimre.

A JGH20210505 kóddal -5000 ft kedvezményt kapsz a 200+ ételintolerancia vizsgálat árából!

Mi van a háttérben?

Egy bizonyos mértékben normálisnak számít, ha a bél átereszt. A bélrendszer gyulladásakor a bél áteresztőképessége megnőhet. Ekkor beszélhetünk túlzottan áteresztő bél-szindróma nevű jelenségről/ másnéven lyukas bél szindrómáról (leaky gut). Ha a bél áteresztőképessége megnő, nagyobb mennyiségű, emésztetlen étel és toxinok jutnak a szervezetbe a véráramon keresztül. Ha már a véráramban vannak ezek az anyagok, a testen belül bárhova eljuthatnak, akár az agyba, migrént generálva, akár az ízületekbe, ízületi panaszokat okozva, akár a bőrhöz, ekcémát és különböző bőrproblémákat okozva, esetleg pont, hogy emésztőrendszeri panaszokat okozva, ezért ennyire szerteágazóak az ételintolerancia tünetei.

Ekkor nagy mennyiségű ellenanyag, nagyméretű és sok immunkomplex keletkezik, mely gyulladáshoz és krónikus betegségek kialakulásához vezet. A krónikus gyulladásnak igenis szerepe lehet az elhízás kialakulásában.

Az ételintolerancia és az elhízás kapcsolata

Az imént láthattátok, hogy a krónikus gyulladásnak szerepe lehet az elhízás kialakulásában. Hogyan?

Elhízás esetén sok esetben magasabb lehet a CRP nevű gyulladás marker szintje (c-reaktív protein), mivel ekkor alacsony szintű gyulladás mutatható ki a szervezetben. G. Cook, M. A. Mendall és mtsai (2000) szerint a CRP értéke korrelál az elhízás és az inzulinrezisztencia súlyosságával, súlycsökkenés esetén viszont normalizálódik.

M. Wilders-Truschnig és munkatársainak tanulmánya (2008) szerint az ételek ellen termelődött IgG szintje magasabb az elhízott embereknél, mint a normál testsúlyúaknál. Így elmondható, hogy az elhízás és ételintolerancia között összefüggés van. Amíg olyan ételeket eszünk, amelyre intoleránsak vagyunk, folyamatosan gyulladásban tartjuk a szervezetünket, addig a test nem működik megfelelően és csak további problémákhoz, nehézségekhez vezet, például a fogyási célok tekintetében.

A JGH20210505 kóddal -5000 ft kedvezményt kapsz a 200+ ételintolerancia vizsgálat árából!

A mintavétel gyors, egyszerű és fájdalommentes, amit az otthonodban is kényelmesen el tudsz végezni!

Hogyan tudom beváltani a kedvezményt?